Schaller-Ernst Irma

KULISSZÁK MÖGÖTT

27 évesen, két diplomával a hátam mögött csöppségemmel a pocakomban üldögéltem a boltban és vártam a következő vevőt. Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna azokra a szülés előtti hosszan elnyúló órákra melyeket majd otthon töltök egyedül, amíg a vőlegényem haza nem ér a munkából.
Minden nő karrierista (valamiben), és talán az egyik legrosszabb kérdés ami felmerülhet számunkra az, hogy: Mit fogok csinálni? Belegondolni is rossz volt.

Hiába a tervezés, felkészülés kislányunk megszületésére és a kezdeti időszakra, egyszerűen nem volt elég. Sok ötletet néztem, start-up-okat, sikeres fiatalokat, remek megvalósításokat. Végül elkalandoztam a babás-mamás világba, a tökéletes családi idillekbe, hibátlan mosolyokba, mások értékes pillanataiba.

Ezek voltak a baba fotók. Mindig volt ott valami, egy kis nyuszi, süni, névtábla. Ez az! Emlék! Úgy gondoltam hogy egy szép kis lánc nagyon mutatós lenne egy olyan képen ami majd egy papírlapon vagy egy képernyőn szinte örökké fog élni.

Végül nem ezt az utat követtem, de mint minden ötlet az enyém is fejlődött, és azóta is folyamatosan követve az igényeket újabbnál újabb elképzeléseket valósítok meg. Vevőimét és a sajátomét.


Hozzávalókról

Termékeim 70%-a magyarpiacról származik!


Fonalak: csak hazai pamut fonalakkal vagy viaszolt szállal dolgozom.

Szilikon gyöngy: csak megbízható külföldi cégtől vásárolok, megbízható tanúsítványokkal rendelkezem. Összetételüket tekintve káros anyagoktól mentes. BPA-, PVC-, ólom-, ftalát-, és latexmentes orvosi szilikon.

Fa hozzávalóim: vegyesen külföldi és hazai piacról származnak.

Csat: Megbízható külföldi cégtől történik a beszerzés.

Szilikon motívum: hazai vállalkozásból, magyar tanúsítvánnyal rendelkező élelmiszeriparban használható szilikon.

Fém, akril, műanyag és papír hozzávalók: mind magyar és hazai kereskedésekből.

Annabell Babyshop
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el